XXI. századi Meselány vagyok Én. Egy igazi cosmopolita Modern Nő. Fesztelen és ösztönös! Trendy életem a női magazinok és a reklámok fogyasztói társadalmat átszövő gondolatvírusai alapján rendezem be. Tökéletes Világ, Nekem!

Imádom, ha megmondják Nekem, Mit tegyek & Mit ne tegyek, útmutatót adnak a hónap kötelező új beszerzéseihez, arra buzdítanak, hogy a kijelölt megfelelő termékek beszerzése után megengedjem magamnak a kényeztetést. Néha kissé tanácstalan vagyok, hogy kéne töltenem a szabadidőm, de kedvenc női magazinom szerencsére a segítségemre siet, megmondva Nekem, hogy mit egyek, igyak, viseljek, hogy fessem magam, mit olvassak, hol szórakozzak (részletes üzletlistával a szám végén, hogy a Stílusos Élethez elengedhetetlen kellékeket könnyen és azonnal meg tudjam vásárolni). Az ÉnÉnÉnÉn rovat a kedvencem, innen megtudhatom, hogy legyek igazán Önmagam. Annyira megnyugtat, hogy valaki őszintén törődik Velem, mindig kisegít pár vásárlási tippel, ha elakadnék a Saját Életem káoszában! Vigyázz, kész, rajt - indul a vásárlás - ez az új mottóm. Hisz egy nőt igazán két szóval lehet feldobni - szeretlek és leárazás.

Minden szezon elején nagyon várom a Shopping napokat, ahol ha kell, meg is verekszem a tömegben a legújabb darabokért 20-30% kedvezménnyel. Ilyenkor gyakran az ingerelárasztás által generált érzelmi hullámvasút mentén túlvásárolom magam, de Nekem ez az igazi évszakváltó rituálé - a Szépségért mindent! Nem maradhatok le az új trendekről, hisz a lineáris idő bizony nem áll meg, Nekem pedig lépést kell tartanom a Fogyasztó Társadalom által generált rohanással. Szerencsére kedvenc magazinom már online is elérhető, így még ha ki is olvastam a legújabb számot, azután is kihasználhatok minden másodpercet, hogy tájékozódjak a divatról. Hisz szinte bármelyik pillanatban trendyvé válhat a legelképesztőbb színű rúzs vagy pirosító, Nekem pedig létszükséglet tudni, melyik éppen a legfrissebb divat. Soha nincs csend, lelassulás, a fashion világának kerekei állandóan forognak, Én pedig nem eshetek ki az élet zajlásából! Mert itt érzem, hogy fontos vagyok! Itt vagyok Önmagam, itt vásárolok! 

Thomas Hawk | flickr.com
Gyakran dilemmázom azon, milyen smink illik hozzám, hogyan ápoljam bőrömet, miként hozzam ki a maximumot frizkómból, de a női magazinok szépségszakértői szerencsére rögtön segítségemre sietnek, és ajánlanak néhány méregdrága kemikáliát. Van pár kedvenc beauty-blogom is, amikről tájékozódni tudok a legújabb kozmetikumokról. Az ezeket szerkesztő lányok értenek hozzá, tényleg a jó termékeket ajánlják, itt szó sincs a gyártó által fizetett reklámról, maximálisan megbízom bennük, ahogy kedvenc celebjeim Facebook-oldalának szponzoranyagában is.

Igényes Modern Nőként maximálisan odafigyelek külsőmre kislány korom óta. Plasztikai sebész Édesapám már gyerekkoromban elmondta Nekem, hogy működik ez a Világ - vagy szexi és csinos leszek, és a lábaim előtt hever mindenki, vagy kövérkés, könnyen kihasználható és eldobható csúnya nővé válok. Ez a két út van, ezt ma már Én is látom, és természetesen előbbit választom, ezért pedig keményen megdolgozom. Mindig előre gondolok a nyárra és a shortokra, ha nem szeretném magam kitenni egy fájdalmas és nem veszélytelen zsírleszívásnak, egyetlen opció a testem formába hozására a fogyasztó és orvos-esztétikai szalonok kínálata. Csak 2-4 hét alatt cm-ben mérhető karcsúsodást érhetek el* (a programhoz adott diéta szigorú betartásával).

Nemet mondok a ráncokra és a szomorú arcvonásokra, igent a kifejező arcra! Ezért arcbőröm ápolására a Benzophenone-3, Benzyl Salicylate, Butylphenyl Methylpropion és a Propylparaben összetevőkkel dúsított kemikáliákat érzem igazán megfelelőnek. Ezek EWG 7-10 közötti, magas kockázatú adalékanyagok, de az aktuálisan finom és illatos bőrért mindent. Amúgy is, a fantázianevükben benne van a Nature szó, a csomagolóanyagukon pedig szép olivabogyó, rózsa és uborka illusztráció van (melynek mesterségesen előállított illatanyagát valóban tartalmazzák a termékek), szóval biztos nem lehetnek veszélyesek, ha már forgalomba kerülhettek, hisz az engedélyezési folyamatokban mindig az elsődleges szempont az emberek egészsége, nem pedig az üzleti érdek. Ha a sima külső kezelés nem lenne elég, beugrom egy fiatalító kozmetikai műtétre az ebédszünetben, kihasználva a modern szépészet beavatkozások vívmányait. 30 perc múlva folytathatom is a munkát, csak éppen sokkal szebben! Mikropixeles bőrmegújítás, Drakula-terápia, botox, hyaluronsavas ajakdúsítás - imádom! Kozmikussá festett és műszálakkal dúsított szempillákkal keretezett tekintetem felejthetetlen. A kozmetikai ipar csodái közötti eligazodáshoz fontosnak érzem tudni, mit jelent, ha egy körömlakk fényes, krémes, glitteres, zselés hatású, repedező vagy 3D. Imádom, ha egy alapozó ragyogó fátylával eltakarja bőröm elfogadhatatlan egyenletességeit. Az ásványi pigmentektől tökéletesen egységes maszkszerű és hamvas lesz az egyébként fakó arcbőröm. A három aktív hatóanyag pedig mégis visszaadja bőröm természetes hatását, hála az intenzív ápolásnak.

Vállig érő sörényem a Folyékony Selyem hajápolótól (melynek fő összetevői a Cyclomethicone, Dimethiconol, Phenyl Trimethicone szilikonok, amik tökéletes szigetelő réteget képeznek hajamon, ezzel fényessé és fulladozóvá téve azt, a természetes vizekbe jutva pedig dúsítva azok nem lebomló műanyagtartalmát) csodásan csillog, bár oxigént nem kap. Az ammonium hydroxide-tól Sarki Ezüstszőke C10 kódú, csodálatosan természetes* árnyalatú hajam káprázatosan ragyog, az utcán végigsuhanva csak úgy vonzza a tekinteteket, mint valami Aranykorona. A berlini esőben, sydney-i napsütésben, de még budapesti viharban is tökéletesen tart, valószínűleg az általam használt hajlakk Propylene glycol tartalma miatt. Néhány perc alatt huncut fürtöket varázsolhatok, édes, sellő típusú hullámokat, ha 185 °C-on égetem a hajam. Ehhez természetesen fontos jó adag hővédő, majd fényező használata, melyekkel szintén közös vízkészletünket károsítom, Én viszont ragyogóan festek, és ez a lényeg.

Thomas Hawk | flickr.com
Én vagyok a Saját Életem sztárja! - a megfelelő parfümmel, mely sose hiányozhat neszeszeremből. Varázsos illata a hírességek világába repít, melyben Én is a fényűző csillogás részese vagyok. Hisz Én egy kifinomult Nő vagyok, aki bármerre jár, a vörös szőnyegen érzi magát, ellenálhatatlan kisugárzásom magamra vonja mindenki tekintetét. Elbűvölő személyiségem mágnesként vonzza mindazt, amire vágyom. Egész napon át tartó, érzékien csábító illatommal feltűnést keltek, és magamra vonom mindenki tekintetét! Ennek a parfümnek a viselése olyan, mint egy második bőr, nélküle nem is érzem már magam igazinak. Mágikus varázselixír ez, nélküle csak egy átlagos fiatal lány vagyok, magamra öltve védő felhőjét rögtön Femme fatale. Kedvem szerint váltogathatom personáim, hisz csak egy fújás a hasonló fantázianevű parfümből, és rögtön Sporty Spice, Rock’n’ Roll chick, Miss Fashionista vagy Oh-so sexy lehetek.

A Divat a Pasim! A Divat a Terápiám!

Ha épp üresnek érzem az életem, és nem találok aktuálisan egy olyan terméket, mely érzékszerveim túlingerlésével elvonná a figyelmem saját realitásomról, elmegyek gyorsan shoppingolni. A fast fashion márkák egyre gyakrabban, átlagosan kéthetente frissülő kollekcióit ügyesen kombinálva kifejezetten egyedinek és trendynek érzem magam. Imádom, mikor a legújabb, lehetőleg futószalagon leölt állat bőréből, Bangladesben, Indiában vagy Kínában, átszámítva pár száz forintos órabérért készült 12 centis platformcsizmámban tipegve a Belvárosban csak úgy forognak utánam az irigy női, és az elismerő férfi tekintetek. Mert a megfelelő cipők segítenek kitűnni a tömegből! 

A fast fashion kizsákmányolással elért alacsony árai mellett igazán nem érzem egyik ruhám értékét sem, a munkát és nyersanyagot, ami benne van, valamint az előállítás környezeti terheit sem tudom és nem is akarom felmérni és tisztelni. Mivel a trendek állandóan változnak, Nekem pedig muszáj lépést tartanom velük, így pár hónapnyi viselés után túladok darabjaimon. Szerencsére sok divatbolond sorstársam van, jó szórakozás a cserélgetés, de véges a felvevőkapacitás. Ilyenkor egy olyan lépésre szánom el magam, ami társadalmilag is szívmelengetően hasznos, beadom a ruhákat egy konténerbe, vigyék csak el a szegényeknek. Olvastam, hogy ezek tartalmának több mint a fele más kontinensre megy, a maradék leginkább textilrongynak, a divatosabb része pedig valóban a hazai rászorulóknak jut. Egyre gyakoribb, hogy a szegény országok használtruha-stopot hirdetnek, mivel a beáramló ruhaözön árt a helyi kézműves iparnak és gazdaságnak. Én erre impulzusvásárlásaim során nem szeretek gondolni, nem viselhetem magamon az egész Világ súlyát, Én pedig úgyis csak csepp vagyok a tengerben, ennyi kényeztetés és inadekvát depikezelés pedig Nekem is jár. Nem hagyom, hogy más emberek hibázásaikkal (vagy esetleg egy szuicid rövidlátó társadalmi rendszer bukfencei) visszatartsanak Engem! Mindenkinek Önmaga kell a legfontosabb legyen, más nem lehet boldog helyettünk, nem igaz? Az ember elkülönült létező, ebben a rövidke, egyetlen életében meg kell ragadjon minden alkalmat a saját jóérzés maximalizálására, nem törődve ennek árával. Élj a pillanatnak! Légy Önmagad!

A környezetvédelemmel kapcsolatban a véleményem egyezik azzal, amit a közvélemény itthon diktál. Országomban pár éve elterjedt trend lett egyfajta Narancssárga Szemellenző viselése, azt veszem észre, ez valahogy kapcsolatban lehet az agyműködéssel, ugyanis olyan gondolatok születnek meg vezetőségi szinten ezen szűrő segítségével, melyek szerint „A környezetvédelem baloldali issue, a gazdag országok ügye, akadályozza a gazdasági fejlődést, ilyenre mi nem költhetünk”, 2017-ben pedig atomenergiába érdemes fektetni. Egy tengerentúli szimpatikus Úr, aki valóságshow szereplése nyomán vezető pozícióba került mára, szerencsére szintén megnyugtatott az alábbi, globális felmelegedésre vonatkozó kijelentéseivel: „It’s a hoax (átverés- a szerk.). I mean, it’s a money-making industry, OK? It’s a hoax, a lot of it. This very expensive GLOBAL WARMING bullshit has got to stop. Our planet is freezing, record low temps, and our GW scientists are stuck in ice.” 

Vannak néhányan, akik mégis félelemben akarják tartani a Világot, olyasmikkel riogatnak, hogy 2016 lett volna az eddigi legforróbb év a Földön. De még szerintük is olyan országok károsulnak igazán a mi felelőtlen életmódunk miatt, mint a Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Eritrea, Burundi vagy Szudán, ezekre a helyekre pedig Én nem tervezek utazni a közeljövőben, így nem érzem Magamra veszélyesnek a dolgot. Magyarország amúgy is csak a 36. a listán. Mióta olvastam ezen tekintélyes és a témában tájékozott államférfiak nézőpontját, már engem sem bánt például, hogy nem gyűjtöm szelektíven a szemetet. Annyira macerás lenne kiválogatni, és két külön kukába rakni az általam feleslegesen termelt, de újrafelhasználással kevesebb kárral visszaforgatható hulladékot, meg amúgy is, alig csinálják páran a környezetemben. Nekem ilyesmire nincs időm, és egyébként is, amerre Én lakom, nincs szemétégető, a legközelebbi Pesten van, ahol „termikusan ártalmatlanítják”, tehát elégetik a Budapesten keletkező települési szilárd hulladék mintegy 60 százalékát. Én arrafele nem járok, így egyáltalán nem zavar annak a 420 000 tonna évi szemétnek az elégetéséből keletkező por, HCL, SiO2, NO2, CO, Hg, Cd, TI, Sb, AS Pb, CrCo Cu MnNi, V, dioxin, furán, 2,3,7,8-Tetrachlorodibenzo-p-dioxin (TCDD), amit kibocsájt. Olvastam, hogy Magyarországon 12 800 ember idő előtti halálát okozzák évente az ultrafinom részecskék (PM2,5). Persze vannak olyan országok, ahol fontosnak érzik az embervédelmet, például Izland, Norvégia, Svédország, Finnország és Írország, ezeken a helyeken 100 000 lakosra 25-33 halálozás jut hasonló okból, míg Magyarország itt is jobban teljesít a 100 000 lakosra jutó évi 130 halálesettel – csak Szerbia, Macedónia, Bulgária és Koszovó tudott minket beelőzni. De ez biztosan nem az Én szennyezésem miatt van, így boldogan vásárlom és dobom minimális használat után azt az évi átlagosan 430 kilogramm szemetet a kommunális kukába. A komposztálás, bár sok, rendszerben gondolkozni tudó országban államilag szervezetten történik, itthon nem trendy, így eszembe sem jut a hulladékom 30%-át kitevő szerves anyagok megfelelő, körforgásba visszafordító kezelése.

Imádok továbbá dohányozni, valahogy egy heroinnál és kokainnál is magasabb addiktív potenciálú szertől érzem magam igazán szabadnak és elegánsnak. Ez az aktus leginkább egészségügyi egyetemek, klinikák és kórházak előtt esik igazán jól. Tisztában vagyok vele, hogy a passzív dohányzás, amivel környezetem kénytelen vagyok sújtani - hisz arra jöttem rá, igazából csak az Én boldogságom fontos, nem figyelhetek állandóan másokra, Magam kell első helyre helyeznem, hisz helyettem nem lesz senki boldog - szóval a szívbetegség kockázatát 25–30%, a tüdőrákét 20–30%-al növeli meg. De nem figyelhetek állandóan másokra, ez olyan mértékben lekorlátozná az Életem, amit nem engedhetek meg.

Facebook Női Önbizalomtrénerem napi postjai sokat segítenek az önérvényesítő fellépésben. Hisz ha Önbizalom van, minden van! Innen tudom többek között, hogy amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni. Mióta minden reggel fél órát hasonló oldalak olvasásával töltök, megvilágosodott előttem, hogy lefeküdhetek másokkal, hogy azok keresztülgyalogoljanak Rajtam, de még ők fognak panaszkodni, hogy nem elég sima. Inkább élem a Saját Életem!

Fotó: Pexels
Odafigyelek az online felületen való megjelenéseimre, ez egy igényes Modern Nőnek alap, hisz nem akarok Én a Láthatatlan Lány lenni! Egyfajta brandépítésként élem ezt meg. Szelfit például nagyon szeretek feltölteni, kreativitásom nagyszerű kiélésének látom a saját arc- és városfotóim retusálását előre legyártott tömegfilterekkel, külön édes kis dolog a különböző állatfülek magamra rakása - igazi doromboló cicává, pajkos rókalánnyá vagy cuki kiskutyává válok rögtön pár pixeltől!

Mindig odafigyelek, nehogy kétszer ugyanabban a szettben taggeljenek be. Szerencsére karcsúsításhoz, arcszínem élénkítéséhez és bőrtökélesítéshez is van már megfelelő Insta filter, így nem kell saját tökéletlenségem felvállalnom online oldalamon.

Az ÉnTelefon gyártója mintha csak Nekem hozná ki az újabbnál újabb gyönyörű és elképesztően okos mobilokat. Nem is tudom, mi lenne Velem nélkülük - mi más segítene Nekem egyszerre szelfizni, 4G neten rögtön fellőni közösségi oldalra a készült képeket, emellett kedvenc zenémet hallgatni, csicseregni öt barátnővel egyszerre, és ezek mellett még a térkép segítségével az új bulihelyre is eljutni. Hisz az Egyszerű Élet a telefon bekapcsolásával kezdődik! Csak letöltök pár ingyenes appot, és rögtön jobban nézek ki, jobban alszom és egészséges maradok - még tennem sem kell érte! Ő az Igazi Barátom! Annyi dolgot csinálhatok, olyan egyszerűen, egyszerre, mindig! Sosincs megállás. És mellé még gyönyörű is, a legújabb modell Rózsás Arany színben jött ki, annyira elegáns! Ha velem van, rögtön többnek érzem Magam, gondolj csak arra, mennyire széles körben elismert és trendy ez a márka. Ha megveszem, egy szeletet vásárolok meg ebből a fényből.

A személyes Boldogság keresése a legfontosabb, ehhez pedig mellékszereplőként minden Modern Nőnek szüksége van egy kiegészítő Hímneműre. Csak menő pasikkal randizom! Szerintem egy Igazi férfi messziről megismerszik abból, ha magán hordja a Nyers Férfiasság Esszenciáját, a vízi menta, bergamot héj és a ropogós zöld alma intenzív és férfias Elegye formájában. Minden Nő figyelmességre, törődésre, és főként apró ajándékokra vágyik, így a Kedvesemnek megengedem, hogy kimutassa érzéseit, és meglepjen egy életre szóló ajándékkal, mondjuk egy drága designerórával, melyre ha ránézek, egyből Ő és a vastag pénztárcája jut majd eszembe.

Szexpózaim mindig az aktuális férfi csillagjegye szerint választom ki. Ha következő szombatra beszéltem meg randit az Álompasival, minden nap szánok 20 percet az edzésre, hogy biztosan topformába kerüljek addigra - Hello lapos has, feszes combok - ezek a legfontosabbak egy megfelelő párkapcsolat létesítésének és fenntartásának szempontjából. Kedvenc női magazinom 365 forró tippel lát el, így az év egyik napján sem kell azzá az unalmas és átlagos nővé válnom, aki a Fogyasztó Társadalom gépezete nélkül lennék. Azt hiszem, Én vagyok az igazi Material Girl. A számomra fontos értékek a Pénz, Siker, Szépség és a Self Branding. Néha kicsit üresnek érzem ezt az életfilozófiát, így esténként, mikor vége a napi pörgésnek, épp buliszünet van - hisz szépítő alvást is kötelező néha beiktatni -, nincsenek ott a barátnők, és még a kedvenc sorozatom eheti részét is ellőttem már, szóval ilyenkor elég intenzív szorongást élek át, néha pánikroham-szerű tünetekkel. Szerencsére ilyenkor is van adekvát segítség, csak bekapcsolom a netet, és átolvasom kedvenc női magazinjaim Facebook-oldalát. Ott mindig igazi közösségre, lelki rokonságra találok a többi (divat)bolond lánnyal. Én itt érzem otthon magam. Ez az Én glitteres-flitteres Műanyagvilágom.

Zárásként egy idézet kedvenc Motivációs oldalamról, fogadjátok meg és éljetek eszerint, csak így érdemes igazán! Ne hagyjátok, hogy mások korlátozzák a személyes Boldogságotok, hisz ez csak a Tiétek! „Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utam. Járd végig a múltamat, éld át a fájdalmaimat, örömömet! Tedd meg a lépéseket, amiket Én megtettem, s botladozz meg a kövön, amin Én megbotlottam! S mindegyik botlás után állj fel, és menj tovább. Csakis ezután ítélkezhetsz Rólam, felettem. Ekkor mondhatod, hogy ismersz.”




A cikkben használt szófordulatokért köszönet illeti a hazai és külföldi  női magazinok szerkesztőit, reklámszakembereinket és államfőinket. VIGYÁZAT! A kritikai gondolkodás nélküli médiafogyasztás súlyosan káros az Ön és könyezetében élők mentális, lelki és testi egészségére!



Szerző: Boros Annamária
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 1. számában.
Egy teljesen újfajta megközelítést hozhat számunkra a nem-genetikai öröklődés vizsgálatában (non-genetic inheritance), ha képesek lennénk elfogadni, hogy a telegónia nemcsak egy létező elmélet, hanem egy megvalósuló folyamat lehet. 

Az ember képes mindenre racionális, csak az általa (el)ismert fizika törvényei szerint cselekedni, gondolkodni. Ezért sokszor zsigerből elutasítja a számára megmagyarázhatatlan dolgokat, mivel az emberi agy csak összefüggésekben tud gondolkodni. Sokszor ragaszkodunk mereven egy-egy elmélethez, máskor viszont visszakézből adunk egyet egy másiknak, csupán azért, mert képtelenek vagyunk azt felfogni. S ha valamit nem értünk, rögtön elutasítók vagyunk vele szemben amiatt, hogy félünk az esetleges kimenetektől. A telegónia is egy ilyen félreértelmezés áldozatává válhat, pedig hatalmas változást hozhat a genetikában is. Az epigenetika ismert s már elfogadott elmélet. A környezetnek hatása van az egyénre, folyamatos alkalmazkodás és reakció van rá, nemcsak makroszkópikus szinten. A telegónia azonban egy újabb tényezőt emel az így is egyre szélesebb képbe, és egy teljesen új keretbe foglalja a mai világképünket. Ugyanis az „elmélet“ szerint elképzelhető, hogy nem kizárólag az anyára vannak hatással a korábbi szexuális kapcsolatok, hanem a megszületendő utódra is. Sokáig mereven hitték, hogy az utód mindig az anya-apa szemszögéből érdemel vizsgálati górcsővet: a szülőt ért környezeti hatásokra adott válasz a genomban az utódban is hasonló formában kerül kifejeződésre.



Az elmélet már a görögöknél ismert volt. Odüsszeus fia kapta a Telegónosz nevet, arra reflektálva, hogy apja a születése időpontjában már messzi földeken járt. Mint ahogy lenni szokott, az ilyen mértékű görög „felfedezés“ sokáig a fiók alján lapult, hiszen sokáig a genetikát és az öröklődéstant sem vizsgálták részletesebben. Maga a telegónia mint elmélet csak a 20. században került a figyelem középpontjába, ekkortájt sikerült a genetikát olyan szintre emelni, hogy legyen értelme bármiről is diszkurzust indítani. A teória lényege, hogy olyan hatások is képesek jelen lenni, melyeknek csak az utólagos lenyomata, szellemi érintése maradhat meg. Innen jött az elmélet másik, sokkalta megragadóbb neve: szellem-DNS.

Az elmúlt évtizedekben mindenféle holisztikus elemektől mentes elméletet próbáltak már felállítani a jelenség megmagyarázására és hogy alátámasszák mindezt kutatási eredményekkel is, Russell Bonduriansky és Dr. Anna Kopps legyeket szaporítottak, és kiderült, hogy a utódok mérete az anya első partnerétől függött.

A kutatók feltételezik, hogy az elmélet mögött a molekulák hatása áll, nevezetesen a partner spermája az anyai petében abszorbeálódik és így tud hatást kiváltani a későbbi utódokra. Azonban ez újra egy olyan racionalizálása egy folyamatnak, amit csak a tudomány nyelvével akarunk megérteni, pedig a mögötte lapuló esetleges (számunkra) rejtett dolgokat nem ismerjük.

Ha valóban beigazolódna az eddig csak elméletként számontartott folyamat, hatalmas hatást válthatna ki egyéb területeken is. Alapjaiban változtatná meg a keletkezés ontológiáját. Eredetünk ezek szerint nem egy közvetlenül érintkező hatással lenne összhangban, hanem egyéb, ismeretlen hangok is felcsendülnének benne. Ez a lehetőség pedig természetesen sokakat zsigerből félelemmel tölt el, hiszen olyasmit is a világképünkbe kéne illeszteni, ami egyáltalán nem képes közvetlen hatással bírni (lásd még: pillangóeffektus).

A telegónia természetesen több oldalról is bemutatásra került már, azonban teljes bizonyossággal kijelenthető bizonyíték, amit mindenki képes elfogadni, még nem született. Feltehetően a jövőben is folytatódnak majd a kutatások, az elmélet ugyanis sokkal árnyaltabbá teszi nemcsak az utódnemzésben felmerülő kérdéseket, hanem az ember életében meghozott döntéseit is.

Szerző: Sípos Boldizsár
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 1. számában.
Éljen a művészet, éljen! címmel rendezték meg idén az 57. Velencei Biennálét, a világ legnagyobb művészeti fesztiválját, amely amellett, hogy köze-lebb hozza a közönséget a kortárs művészethez, bizonyítani igyekszik a művészet létjogosultságát és fontosságát mindennapjainkban, és rámutat arra, hogy a művészet talaján újragondolhatjuk a kritikus, megosztó politikai és társadalmi kérdéseket.

A fesztiválnak a velencei szigetcsoport legkülső tagján található Giardini Park és a mellette elhelyezkedő, korábban fegyver- és hadihajógyárként működő, több mint 300 méter hosszú és 21 méter széles épület, az Arsenale ad helyet. Ide, elhelyezkedéséből adódóan, a lenyűgöző velencei gótikus, reneszánsz stílusú épületek között kanyargó sikátorokon sétálva vagy lagúnákon vaporettózva juthatunk el. 


A Biennálé konceptuális művészet felé hajló alkotásai már inkább gondolatainkra próbálnak hatni, de azért itt is találunk esztétikai érzékünket gyönyörködtető alkotásokat. A park oázisként hat ránk, megszabadít a velencei megaturizmustól, a turisták hadainak zaját a kabócák kitartó zsongása veszi át. A nagy, árnyas területen annyira szétszóródnak a vendégek, hogy fel sem tűnik, hogy a hat hónapos nyitvatartása alatt több mint félmillión látogatják meg a fesztivált.

A Biennálét 1895 óta, kétévente rendezik meg azzal a céllal, hogy minél szélesebb körök számára elérhetővé váljon a világ aktuális kortárs művészete, története alatt Gustav Klimt, Renoir illetve Picasso is állított itt ki munkákat. A kezdetek óta nemzetközi fesztiválra idén 120 országból érkeztek művészek, ebből harmincnak van állandó nemzeti pavilonja. A pavilonok különböző alapterületű kőépületek, melyeket minden ország önállóan építtetett, egy kiválasztott művész pedig saját koncepció alapján rendezi be. A magyar, amely az olasz után 1909-ben második külföldiként épült Maróti Géza tervei alapján szecessziós stílusban, a kert legimpozánsabb épületei közé tartozik. Az idei kiválasztott művészünk Várnai Gyula, kiállítása az utópiákkal foglalkozik, leginkább a naivitásukra, a jövő kiszámíthatatlanságára és ennek vonatkozásaira reflektál. A tárlat két meghatározó műve egy hatalmas Peace on Earth! feliratú neontábla, mely a hetvenes években állt Dunaújvárosban egy épület tetején, és hirdette az akkor divatos világbéke eszmét, illetve egy kommunista önkényuralmi jelképekből kirakott hatalmas szivárvány, a korabeli optimizmust sugallva, amivel a jövőbe tekintettek. A 20. század végi és 21. század eleji események tükrében mindkét jövőkép valóban elhibázottnak, tévesnek mutatkozik. Az E-Wars installáció a napi háborús eseményeket közvetítő cikkek alatt kibontakozó “kommentháborúk” kritikája, ezek a kiállítás kontextusában értelmetlennek, feleslegesnek látszanak.



A nemzeti pavilonok létjogosultságát egyébként egyre többen kérdőjelezik meg, a kortárs művészeti világban ugyanis nehéz határokat húzni, különösen a világháló korában, olyan sok helyről inspirálódhatnak a művészek, a nemzeti hovatartozás sokkal kevésbé határozza meg a gondolkodásukat, mint korábban. Emellett egyes pavilonokhoz kellemetlen történelmi emlékek is fűződnek, például a németet 1938-ban a náci kormány kezdeményezésére alakították át, az akkor ideológiának megfelelő építészeti stílusban. Viszont ha a határok nem is, a helyi kultúra annál inkább hatással van a művészi gondolkodásra, ezáltal a műalkotásokra is, így a világ különböző pontjain mást és mást jelent kortárs művésznek lenni. Emiatt a kettősség miatt lehet mégis izgalmas a nemzeti szétválasztás: párhuzamosan jöhetünk rá egyrészt a különböző kultúrájú nemzeteket képviselő művészek gondolkodásának különbözőségére, arra, hogy ugyanazokra a kérdésekre milyen sokféle nézőpontról lehet tekinteni, sokkal többről, mint amit a helyi médiákon keresztül kaphatunk, másrészt észrevehetjük azt is, hogy mégis milyen gazdagon keverednek az eltérő kultúrák a műalkotásokban, és a nemzeti alapon történő szeparáció mesterkélten hat.

Az aktuálisan kritikus, megosztó politikai, társadalmi kérdésekre is érkeztek reakciók. Tunézia például a nemzeti pavilonját okmányirodának rendezte be, ahol egy fiktív nemzet útlevelét lehet igényelni. A nyomtatványok kitöltésében angolul nem beszélő afrikai menekültek segítenek, emiatt az egész procedúra körülményes, elhúzódó és néha kínos. Ezzel a kifordított helyzettel próbálják érzékeltetni a menekülttáborokban uralkodó kilátástalanságot, ahol a menedékkérők néha hónapokat töltenek teljes tudatlanságban, kétségek között, míg elfogadjak vagy elutasítják kérelmüket. Olafur Eliasson dán művész Green Light néven workshopot szervezett, ahol önkéntesen, a környező táborokból ideutaztatott menekültek és a látogatók együtt zöld fényű, különleges geometriai formájú lámpákat készítettek, majd az egyes lámpákat rendszerré illesztették össze és egy nagyobb, már más formájú világító testet kaptak. Olafur szerint a közös interaktív munka nem csak a vendégekre, de a menekültekre is nagy hatással volt.



Christine Macel, a fesztivál kurátora, idén különösen törekedett arra, hogy a művészetet ne csak fizikailag, hanem szellemileg is közelebb hozza a nézőkhöz. A fesztivált megelőzően megkérte a kiállítókat, hogy készítsenek egy-egy pár perces videót a művészeti gyakorlatuknak egy általuk fontosnak vélt részletéről, mozzanatáról, ezeket a kiállítás megnyitója előtt feltöltötték az esemény YouTube csatornájára. Egy külön pavilont rendezett be “Book and Artists” néven, ahol az irodalom eszközeihez nyúl, hogy még áthatóbban megérthessük ezt a világot. A helyiség falain, “Unpacking my library” címmel, felsorolásszerűen megtalálhatjuk az egyes művészek gondolkodását leginkább befolyásoló könyvek, regények címeit, melyek listáját ők maguk állították össze. Emellett egy francia író installációját is elolvashatjuk itt, mely arra hivatott, hogy a nézőnek segítsen a műalkotások interpretálásának folyamatában. Ennek egy részlete:


Frank Leibovici
Gyakorlat egy műalkotás átfogó megértéséhez

a barátaiddal vagy.
a műalkotásról beszélgettek, melyet nem rég láttatok.
a beszélgetés a legjobb tér ahol megértheted a lényeget.
mivel a fontos dolgok itt történnek.
nagyítsd fel a műalkotás értelmét mások felidézésével:
“ez a műalkotás engem arra a másikra emlékeztet”
“ismered annak a másik művésznek az ehhez hasonló alkotását?”
“szerintem ennek a témája hasonló ahhoz, amit nem rég láttunk”
“ez hasonló szellemben készült, mint az a másik”.
a műalkotás körül kérdések-válaszok, monológok és hozzászólások épülnek.
gyakran, ilyen beszélgetéseken keresztül saját magukat aktiválják a műalkotások.


Szerző: Lőrincz Gergely
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 1. számában.
A túlzott jólétben élők „divatbetegsége”, vagy egy túlélési stratégia megszaladása a fogyasztói társadalomban?

Az Orthorexia nervosa (ON) egy egyre inkább terjedő, táplálkozással kapcsolatos tünetegyüttes összefoglaló neve. A kifejezés eredete a görög ortho – helyes és orexis – étvágy szavakból származik, egyfajta helyes étrend-függőségre utal. Először 1997-ben vetette fel egy amerikai orvos, Dr. Steven Bratman azon páciensek kapcsán, akik egészségük megőrzése érdekében szigorú étkezési megszorításokat eszközölnek, ezzel viszont paradox módon gyakran kényszerességbe átcsúszva hosszú távon ártanak maguknak, hisz a kórkép növekvő szorongással, elszigetelődéssel – szociális izolációval, az érdeklődés beszűkülésével, esetleges hiánybetegségekkel jár. Ellentétben a klasszikus táplálkozási betegséggel, itt nem az étel mennyisége, hanem a minősége kerül szigorú górcső alá, melyre való kényszeres odafigyelés jellemzi a pácienst. A különböző ételekkel kapcsolatos hiteket gyakran az aktuális diétatrendek információi irányítják.

Mivel rendszeresen bukkannak fel új irányzatok (paleo, raw, vegan, low-carb, ketogenic, gluten-free, diary-free stb. diéták), az aktuális idealizált és démonizált ételek listája változékony lehet. Helyes étel evésekor tisztaságélményt, míg „bűnbeeséskor” intenzív bepiszkolódást él át a páciens, mely után rövidebb-hosszabb (fizikai és lelki értelemben véve) detoxikációs időszak szükséges. A fogyás itt nem cél, inkább mellékes hatás, a fókusz az egészség fenntartásán van, illetve mint később látjuk, a kontrollélmény pszichés nyereségén. A beteg gondolatai a megfelelő étel kiválasztása, beszerzése, elkészítése és elfogyasztása köré szerveződnek, a fogásokban egyre kevesebb a puszta ízlelési öröm. Sok páciensnél a spirituális vonal sem hanyagolható el, amennyiben a helyes étkezés a paradicsomi állapot felé vezető útnak, míg a bűnös étel fogyasztását pedig a harmóniából való kiűzetésnek tekintjük.

Illusztráció: Broadly
Az ON jelenleg nem szerepel a DSM-5-ben, előfordulásának egyre nagyobb gyakorisága mellett viszont nem mehetünk el szó nélkül. Besorolása nem egyértelmű, evészavar jellege mellett az OCD étkezéssel kapcsolatos megjelenési formájának tekintik egyes szerzők, ezenkívül fóbiás elemekkel is rendelkezik.

A hivatalos leírásokon túlmutató, saját(os) meglátások következnek. A típusos orthorexiás páciens intelligens, informált a (táplálkozás)tudomány terén – emiatt pont az egyetemünkön képzettek körében dúsulhat a „kórkép” –, viszonylag jómódban élő, önmagára és környezetére igényes ember (általában nő). Meglátva az őt körülvevő számtalan – vélt vagy valós – méregforrást, igyekszik ezek egészségére gyakorolt negatív hatását minimalizálni. A betegségektől való félelem jellemzi, jobban odafigyel magára, hajlamosabb pszichoszomatikus kórkép kialakítására. A kaotikus külvilágot látva megpróbálja felvenni a harcot, kontrollélményre vágyik, olyan közegekre, amiket élhető mikroklímává tud alakítani maga számára. A táplálkozás egy viszonylag könnyen irányítható területe életének, így itt avatkozik be, elkezdi szigorúan szűrni a bevitt élelmiszerek minőségét. Célja a vágyott tisztaság elérése, melyet környezetéből oly nagyon hiányol. Az egész világot nem tudja kigyomlálni, belekapaszkodik hát abba a területbe, amit igen, itt viszont kényszeressé válik. Pozitív énképe nagyban függ a helyes életmód betartásától, így étrendhiba esetén könnyen meginoghat. Idővel elszigetelődésbe kerül (talán ez cél is volt?), hisz új diétája indokán már „nem tud” beülni a barátokkal esti sörözésre, közösen ebédelni a kollegákkal, a családi ünnepeken elutasítja a fogásokat, hisz ezeken a helyeken nincs számára fogyasztható kínálat. Az orthorexiás, főleg ha nárcisztikus személyiségvonásokkal is rendelkezik, hajlamos magát az átlagember számára nehezen betartható életmódjának kitartó abszolválása okán feljebbvalóbbnak, az isteni tökéletességhez közelebbinek érezni puszta halandó embertársainál.

Az ON egy természetes és ésszerű védekezési reflex megszaladt, kényszeressé vált megnyilvánulásaként is felfogható. A mai ember városi környezete teli van olyan faktorokkal, melyekbe involválódva egy érzékenyebb ember könnyen bepiszkoltnak érezheti magát, tisztulási igényének jelentkezése így természetes. Ha vesszük a bátorságot, és a megszokott robotpilóta üzemmódot félretéve szemléljük például fővárosunk, az élmény igencsak lehangoló lehet, annak ellenére, hogy a magyar törvényekbe is belefoglalt az egészséges környezethez és az egészséges élelmiszerekhez való hozzájutás alapvető joga. Az utcán igénytelenül eldobált szemét az ökológiai szemlélet teljes hiányáról árulkodik. Budapesten és agglomerációs környzetében 2015-ben 1 061 772 személygépkocsi közlekedett az utakon, ezzel napi szinten szén-monoxidot (CO), szénhidrogéneket (CH), nitrogénoxidokat (NO), poliaromás szénhidrogéneket (PAH-ok), illékony szerves vegyületeket (VOC-k), aeroszolokat (szálló port), kormot, cinket, nikkelt, krómot, benzolt és aldehideket okádva magából közös életterünkbe. Érdekesség: a PM2,5 és PM10 értékek maximális határa Magyarországon a WHO által ajánlott értékek minimum kétszerese éves szinten (10 µg/m3 helyett 25 µg/m3, 20 µg/m3 helyett 40 µg/m3), téli időszakban gyakori, hogy a tágra szabott határértékeket is jócskán túllépjük. A zaj elől szinte lehetetlen elmenekülni a városon belül, ezt tetézi, hogy sajnos a budapesti „csendrendeletek” kifejezetten megengedőek a különböző szőrsejtkikezdő tevékenységek irányában. Míg Budapest szinte agglomerációnak számító peremkerületében is vasárnap egész délelőtt teljesen legális a háztartási zajolás, fúrás-faragás, hangos kertművelés, Európa sok országában, például Svájcban ilyesmi szóba sem jöhetne. Az elektroszmog káros hatásaitól sajnos szintén lehetetlen elmenekülni lakott területen belül, a sor pedig hosszasan folytatható lenne. Mi marad hát kontrollálható, megtisztítható terület a fent említett városi, érzékenyebb és talán kissé neurotikus embernek? A táplálkozás.
Nincs könnyű helyzetben a toxinmentesebb életet folytatni szándékozó egyén sem, hisz maguk az élelmiszerek is szennyezettek. Különösebb elemzés nélkül álljon itt pár bolti élelmiszer összetétellistája. Csak annyival tetézném a leírást, hogy megemlítem a Nébih nem olyan rég végzett vizsgálatának eredményét, melyből egyértelműen kiderült, hogy az élelmiszergyártók (még) silányabb termékekkel látják el a kelet-közép-európai régió boltjait, mint nyugati embertársainkat.

A romló élelmiszerminőség káros hatásait láthatjuk az ételintoleranciában szenvedők egyre szaporodó táborának példáján keresztül is. A téma megítélésének szerteágazó volta miatt itt csak egy gondolatot osztok meg a gluténérzékenységről egy búzakutató szakember véleményének nyomán: az elterjedt hibás nézettel szemben, mely szerint a nemesítés során megnövelt gliadin tehető felelőssé a búza veszélyessé válásáért, a vegyszerezés, műtrágyák fehérjealkotó megváltozást előidéző volta lehet többek között a probléma gyökere.

A mindennapi mérgek sorát folytathatnánk még hosszasan, de talán ennyi példa is elég, hogy lássuk, van mitől elszigetelődnie egy orthorexiás „betegnek”. Nem könnyíti meg a helyzetét az élelmiszerellátottság szervezettsége sem. A táplálkozásra odafigyelő ember sokszor a környezetére is igényesebb, így fontos számára az élelmiszerek fenntartható forrásból történő beszerzése (lehetőleg határon belül előállított, ökológiai gazdálkodásból származó, minimális csomagolásszemetet termelő áruk), ezzel minimalizálva ökológiai lábnyomát. A legelfogadhatóbb, ideális beszerzési forrás a termelői biopiac, melyből Budapesten sajnos csak 2-3 minőségi van, heti egy-egy napos nyitvatartással. Egyelőre kevés étterem biztosít garantáltan allergénmentes, bio és hazai gazdaságból származó fogásokat, melyeket a környezetvédelmi alapszabályokat figyelembe véve kínálnának.

Az ON szemlélhető egy csendes lázadásként. Az egyén nem akar involválódni egy felismerten szennyezett rendszerbe, így megtagadja az anyagkörforgást vele, olyan módon, hogy nem veszi meg az általa kitermelt agyonfeldolgozott élelmiszert, így próbálván elszigetelődni a mocsoktól. A közösségi élet bojkottjával (közös étkezés elutasítása) az idegméregként is emlegetett glutamáttal megbolondított csirkén túl az emberi viszonyok toxikusságától is megvédi magát. Azzal, hogy kivonja magát a fogyasztásból, megszakítja az ipari társadalom propagandagépezete által legfontosabbnak eladott kapcsolatot a környezettel, a javak behabzsolását. Idővel pedig a gondolati, hitrendszeri káoszból kivonódásig is eljuthat az elszigetelődés, mely egy szelet csoki visszautasításával kezdődött. Hisz valahol ez is volt a mélymotiváció.

Az étel felvétele nagyon intim dolog, hisz ezen aktussal az ember magába fogad és beépít a sejtjeibe egy idegen anyagot. Biokémiai tanulmányaink nyomán persze tudjuk, hogy minden meghatározott standard alkotókra bomlik le, de a materialista szemléleten túlnézve talán érezzük, több van ennél az ételben. Ha belegondolunk abba, mit is engedünk magunkba, sokaknak rögtön nem tud olyan jólesni a hétvégi rántott szelet, a nagyüzemi állattartásról szóló videók megtekintése után már a túró rudi is kap egy keserű mellékízt.

A klasszikus evészavarokban, az AN és BN kórképekben is találunk az elszigetelődésre és tisztaságvágyra utaló motivumokat. Az AN beteg az étel elutasításával megtagadja a szenny felvételét is, sőt lényegében az egész életbe való involválódást. Megszűnteti az anyagforgalmat, soványságával szimbolikusan eltűnik az élet káoszos színpadáról. A BN beteg rohamai alatt megélt módosult tudatállapotában magába tömné az egész világot, majd a transzból való visszatérés után, ráeszmélve elmúlt fél-egy órája alatt megtett, „nehezen emészthető” cselekvésére, kipurgál magából mindent, ezzel rituális megtisztulásélményt élve át. A világ mocska nem szívódik fel gastrointestinumából, a lefolyóba távozik, a többi szenny közé, ahol a helye.

Mai társadalmunk gyakran azt bélyegzi betegnek, aki kilóg a tömegből, viszont érdemes szem előtt tartanunk, hogy nem mindig az a helyes, amit sokan csinálnak. Vajon az a betegebb, aki inverz testképzavarral, esetleg egészséges kis plusznak titulálva elfogad 10-15-20 kiló felesleget, melytől már a hivatalos WHO kategóriák szerint is minimum túlsúlyos kategóriába esik (ahogy teszi ezt a magyar lakosság 65%-a, ennyi ugyanis a túlysúlyos vagy elhízott emberek aránya itthon), és válogatás nélkül a magába önti az élelmiszeripar szennyét, vagy az, aki intelligenciáját használva felismeri, hogy nem feltétlen az emberek egészsége a szempont a bolti élelmiszerek előállításánál, ebből pedig ő inkább köszöni, nem eszik? Míg az obesitas valóban egy egészségmegrontó, sok kórkép kapcsán rizikófaktornak számító betegség, rohamosan terjedő jelenségével szemben gyakran elnézőek vagyunk (végül is a statisztikai többség ebbe a kategóriába tartozik, a kognitív disszonancia pedig fájdalmas tud lenni), addig nem biztos, hogy azt kell deviánsnak címkézni, aki felelősségteljesen próbál odafigyelni a saját egészségére egy ezt gyakran megtámadó világban. Tény, az ON lefolyásához hozzátartozik, hogy idővel megjelenik a kényszeresség, és esetleg beszűkül az élettér, de talán jobb egy tudatosan kialakított, az egyén által kellemesen tisztának érzett mikroklíma, mint egy felismerten a vesztébe rohanó, önpusztító világrendbe való teljes involválódás.

Normális, hogy a tiszta, vegyszer- és adalékmentes étel és élet mára luxussá vált, ennek keresése számít a devianciának, a piszokban beletörődve való elmerülés gyakorlata pedig az általánosan elfogadott?

Szöveg és illusztráció: Boros Annamária
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 1. számában.

Egy Afrikában rendezett orvostanhallgató-konferencián szembesültem vele, hogy az éhezésre viszonylag kevés magyar szó van. Kevés az olyan kifejezésünk is, ami megkülönböztetné az egyén és egy nagyobb populáció éhezését. Az éhínség szó használható leginkább ebben az értelemben, melyet tömegek tartós táplálékhiány miatti éhezéseként is lehet definiálni. Ennek a szónak a jelentésével Afrikában találkoztam először, és ott kezdtem megérteni igazán.

Miért fontos az éhínségrol beszélni 2017-ben Magyarországon?


Ezen az ominózus konferencián jött az érzés, hogy én egy Európa eldugott szegletéből érkezett idegen vagyok, aki a Kárpát-medencében, mint egy szigeten lebeg a bulvárhírek, politika és a „Balsors akit régen tép…” tengerében. Amikor ehhez a cikkhez próbáltam forrást keresni, magyarul nagyon kevés anyagot találtam annak ellenére, hogy az ENSZ-nek (Egyesült Nemzetek Szervezete) 1945 óta nem tapasztalt humanitárius krízissel kell szembenéznie 2017-ben. Négy kritikus országban (Jemen, Szomália, Nigéria, Dél-Szudán) körülbelül 30 millió embernek van szüksége folyamatos humanitárius segítségre, mert az élelmiszerhez való hozzájutásuk bizonytalanná vált. Az UNICEF pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy idén 1,4 millió gyermek halhat éhen ezeken a területeken. A következő országok krízisének hátterében hasonló okok állnak: politikai instabilitás, kiélezett konfliktusok vagy humanitárius válsággá eszkalálódott természeti katasztrófák.

Jemen

Az országban 2015 óta tartó háború miatt mostanra élelmiszerbiztonsági vészhelyzet alakult ki. A háború előtt Jemen importált javai között az alapvető élelmiszerek az első helyen szerepeltek, ezek a szállítmányok viszont ma már nem tudnak eljutni az országba, mert a határokat lezárták. Azokat az utakat, ahol az árucikkeket szállították, most a hadsereg használja. Az élelmiszersegélyek nagy része a határok lezárása miatt a kikötőkön keresztül érkezik, ám a légierők ezeket is támadják. Az UNICEF becslése szerint az ország területén 460 000 gyerek súlyosan alultáplált, míg 3,3 millió gyermek és várandós nő szenved akut malnutríciótól. Amit a háború elvett, azt sajnos már nem lehet visszaadni még akkor sem, ha véget ér, hiszen a malnutríció okozta tartós egészségkárosodás egy életen át végigkíséri majd a háborúban felnövő generációk életét.

Szomália és Kenya

A 2016-ban kezdődött aszály mostanra súlyos élelmiszer-válságot okozott Afrika szarvában, Szomáliában és Kenyában. A szárazság nem csak a mezőgazdaságra és a vízellátottságra van hatással, hanem további egészségügyi problémák megjelenését is okozta. Súlyos kanyaró és akut vizes hasmenéses járványok ütötték fel a fejüket ezeken a vidékeken, ami szintén hozzájárul az egyre növekvő akut malnutríciós esetek számához. A leginkább éhezés sújtotta vidékeken a gyerekhalandóság is nő.

Szomáliában 2011-ben volt legutóbb az ENSZ által éhínségnek nyilvánított helyzet, ekkor több mint 260 000 ember halt éhen. Ez az ország nem csupán földrajzi helyzetéből adódóan van kiszolgáltatott helyzetben, hanem az 1991 óta tartó polgárháború miatt is. Szomália azóta gyakorlatilag két részre szakadt, a szomáliak egy része pedig vagy a környező országokba (Kenyába és Etiópiába) vagy nyugatra (Kanadába és Egyesült Államokba) menekült. Kenyában található a világ legnagyobb menekülttábora, Dadaab, ahol csaknem 250 000 (!) menekült él a határos országban kialakult konfliktus miatt.

AMISOM Public Information, flickr

Venezuela

Venezuela Dél-Amerika északi részének olajban gazdag országa, olyannyira, hogy egykor a világ egyik vezető kőolaj-exportáló állama volt, valamint itt található a Föld legnagyobb ismert olajkészlete. Az 1999 óta hatalmon lévő Egyesült Szocialista Párt fölszámolta Venezuela demokratikus intézményeit és tönkretette a gazdaságát. Ennek következtében egyre nő a társadalom rétegei közötti különbség és a szegénység. Az ország exportjának nagy részét a kőolaj teszi ki, azonban az ebből származó bevétel jelentősen csökkent az elmúlt években.

Egy 2016-ban készült felmérés (ENCOVI) szerint 2015 óta megháromszorozódott azoknak a száma, akik naponta kettő vagy annál kevesebb étkezést engedhetnek meg maguknak (2015: 11%, 2016: 33%). A felmérésben résztvevők 90%-a vallotta, hogy nincsen elég jövedelme ahhoz, hogy élelmiszerhez jusson. A venezuelaiak 73%-a számolt be egy éven belüli akaratlan súlycsökkenésről.

Ukrajna

Több mint 10 000 ember vesztette életét, amióta kitört a kelet-ukrajnai háború 2014 áprilisában, miután Oroszország annektálta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. Bár a felek 2015 februárjában tűzszünetet kötöttek, annak feltételei mind a mai napig nem teljesülnek. A nyugati kormányok Oroszországot vádolják azzal, hogy rendszeresen csapatokkal és fegyverekkel támogatja a lázadókat. Moszkva tagadja ezt, állítása szerint orosz „önkéntesek” segítik a lázadókat. 2015-ben az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) 500 000 háború sújtotta embert támogatott élelmiszerrel. Sokan elhagyták otthonaikat és külföldre menekültek, az ott maradottak azonban nehéz körülmények között élnek. Jelenleg kevés hír olvasható még a nemzetközi médiában is az Ukrajnában kialakult helyzetről, ám a háború csendben zajlik tovább...

Аимаина хикари
Az említett országok nagyon távol vannak egymástól, éhínséggel találkozhatunk Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában, Európában és még a világ számtalan pontján. Ennek ellenére a világon termelt összes élelem egyharmada kárba vész vagy hulladékként végzi (Food Loss + Waste Protocol Organization). Az utóbbi mondatról sajnos nagyon sok példa jut eszembe a hétköznapjaimból. És ezek csak azok az ételek, amiket mi kidobunk vagy fölöslegesen vásárolunk és megromlanak. Nagyon sok megtermelt élelem el sem jut a boltok polcaira, hanem a termőföldeken megy tönkre, raktárakban rohad meg, vagy a szupermarketek polcain.

Eközben minden 10. másodpercben meghal egy gyerek a világon az éhezés vagy ehhez kapcsolódó betegségek miatt (The Hunger Project).

Szerző: Szabó Diána Lili
A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 1. számában.
Mikor reggelente 5 percig állok sorba, hogy leszállhassak a 4-6-osról, akkor az jár a fejemben, vajon hány embert bír még el ez a város. Az már önmagában mókás tény, hogy az ország 1/5-e a fővárosban él, pedig van még 18 megyeszékhely. Érezzük az arányok elcsúszását? Node nemcsak hazánk fiai növelik a népsűrűséget, hanem a sok külföldi diák, multicégek outsourcingolt munkatársai és a turisták is. Illetve ott vannak azon ifjú honfitársaink, akik vidékről felköltözve budapesti egyetemeken tanulnak, és soha nem térnek vissza a szülőfalujukba, hogy egészséges és előremutató vérfrissítést vigyenek a település társadalmi és gazdasági életébe, hanem maradnak Budapesten (vagy elmennek külföldre).

Mi a megoldás az egészségtelenül vízfejű országunk betegségére?

Úgy hívják, hogy Feltétel Nélküli Alapjövedelem. Ez az egyszerű, de nagyszerű gazdaságpolitikai eszköz nemcsak a mélyszegénység és a megélhetési bűnözés szavakat törölné ki a szótárból, de abban is segítene, hogy ne kerüljön 50 millióba egy belvárosi garzon. Ugyanis az ingatlanárak is a piacgazdaság elvei szerint változnak, és a kereslet-kínálat arányát tükrözik. Mert ha a legtöbben Budapest belvárosában szeretnének ingatlant vásárolni/bérelni (mert itt van munkalehetőség), akkor óhatatlanul felmennek az árak, miközben egyes vidéki területeken néhány százezerért (vagy 1 forintért) adnak házat telekkel.

De hát ezekben a térségekben nincsen munkalehetőség, igaz? Csakhogy az embereknek nem munkalehetőségre van szüksége, hanem pénzre, amiből élelmiszert és a lakhatást finanszírozza. Ha viszont befektetünk az emberekbe egy havi szintű, minimális juttatással, ami fedezi a lakhatás és az élelmiszer költségét, az elkerülhetetlenül is munkahelyeket teremt, mert ha van kereslet (vásárlóerő), akkor praktikusan megjelenik a kínálat, és beindul a gazdasági körforgás azokon a területeken, ahol jelenleg csak az ördögszekeret fújja a szél. Érdekes nem de?!

Fotó: Roger Marks, Message from the Unseen World

De mi az a Feltétel Nélküli Alapjövedelem?

Ez a fantasztikus ötlet több, mint 200 éve született meg, és Thomas Paine volt az első, aki részletesen kidolgozott egy olyan alapvető juttatási tervet, amely vallási, politikai, etnikai hovatartozástól és anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek jár egy adott államban. Ez azt jelenti, hogy minden állampolgár születésétől haláláig, mindenféle feltétel nélkül jogosult egy minimálbér szintű juttatásra, amely fedezi a lakhatást és az étkezést. Mondhatni megadja a méltóságteljes élet alapjait. De talán úgy a legegyszerűbb megérteni, hogy “Ingyen pénz mindenkinek”.

Miért fontos foglalkoznunk ezzel a kérdéssel?

Nos, nemcsak azért, mert az FNA bevezetése kitörölne a szótárból olyan fogalmakat, mint a mélyszegénység vagy a megélhetési bűnözés, de a technológiai fejlődés okozta automatizáció következtében eltűnő munkahelyekre is átmeneti megoldást nyújthat. Ugyanis, ha valaki követi a nagyvilág eseményeit, tisztában van azzal, hogy a szenzoros rendszerek, okostelefonok és fejlett, mesterséges intelligenciával felruházott szuperszámítógépek és egyre szofisztikáltabb szoftverrendszerek rohamos ütemben fejlődnek. Ez pedig gyorsítja az ipari automatizálást, ami nem csak olyan, korábban emberek által végzett munkákat szüntet meg, mint a gyári szalag mellett való tevékenység, de pl. egyre kevesebb könyvelőre van szükség, hiszen a legtöbb vállalkozásban már elektronikusan vezetik az árukészletet és a pénzforgalmat. Ebből is érződik, hogy néhány szellemi munkát is elkezdenek meghódítani a számítógépek, és az eltűnő munkaterületek egyre nőnek. A mostani gazdasági és társadalmi berendezkedésünk szemszögéből ez problémának tűnhet, mert munkanélküliséget szül, ami ellen szüntelenül küzdünk, amióta a 3. ipari forradalom megteremtette a mai munkaerőpiaci kultúrát.

De tényleg gond, hogy kevesebb munkahely van? Csak akkor okoz ez a változás problémát, ha azt hisszük, hogy ugyanannyit dolgozni, mint 3 generációval ezelőtt, az normális. Ugyanis, ha a nagyszüleink is 40 órát dolgoztak, meg most mi is, akkor miben fejlődtünk? Azért hozunk létre egyre fejlettebb technológiát, hogy élvezzük a felszabadult időt (ugyanis az automatizálás eredeti célja ez volt), és azzal töltsük, amit csinálni szeretnénk, vagy azért, hogy egyre többet termelhessük? Az alapjövedelem ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a mostani munka alapú társadalomból átléphessünk egy erőforrás és projekt alapú társadalomba, ahol sokkal praktikusabban és költséghatékonyabban tudjuk elosztani a rendelkezésre álló erőforrásokat. A jelenleg zajló 4. ipari forradalom ugyanis olyan változásokat hozott az életünkbe az exponenciális trendeknek köszönhetően, amit az az átlagember is érez, aki csak zenét hallgat. Míg régebben meg kellett venned egy CD-t, hogy elérd az általad vágyott előadó dalait, most egy fél CD áráért majdnem a világ összes zenéje azonnal rendelkezésre áll a telefonodon, jó minőségben, legálisan (úgy hívják, hogy Spotify/Apple Music). Egyszerűen a zenefogyasztás módja változott meg. Ez a fajta fejlődés viszont nem csak a zeneiparban, de minden területen jelen van, így a munka világában is számolnunk kell a hatásaival.

A technológiai fejlődés és automatizálás következtében megnőtt munkanélküliséget egy új jelenség szülte, tehát nem lehet megoldani a régi gondolkodásmóddal. Fontos látnunk, hogy nincs is szükség minden munkaképes ember heti 40 órájára ahhoz, hogy a csapból folyjon a meleg víz, és a boltok polcain legyen élelmiszer. Azt is figyelembe vehetjük, hogy fejlődéssel együtt új munkahelyek is születnek, de legyünk őszinték, a legtöbb munkahely unalmas, bürokratikus és csak azért létezik, mert annyira szar, hogy senki sem akarja megcsinálni, ezért valakinek fizetnek, hogy elvégezze.

Ezzel szemben a fejlődésünk előrehaladását egy lehetőségnek is tekinthetjük, ahol végre elkezdhetünk foglalkozni azzal, amivel mindig is szerettünk volna. Megírhatjuk azt a bizonyos könyvet, tanulhatunk szuahéliül, blogolhatunk kedvenc zenei műfajunkról, ugyanis az internet korában semmi sem akadályozza meg az embert, hogy megtalálja a hozzá hasonló gondolkodású és érdeklődésű embereket, akik számára valós érteket teremthet a saját hobbiján/szenvedélyén keresztül. Aki pedig így tesz, annál nem is kérdés, hogy jobb eredményt hoz a munkája, mintha csak a pénzért csinálta volna. A másik fontos dolog, amit észre kell vennünk, hogy sokan csak azért végeznek valamilyen gazdasági tevékenységet (pl. egy termék gyártása), hogy pénzt keressenek, mert ezzel tudnak élelmiszert vásárolni. Viszont az így megtermelt cuccok, amiknek a 90+%-a fél éven belül a kukában végzi, olyan mennyiségű szemetet termelnek, amivel nem tudunk mit kezdeni. Így környezetvédelmi szempontból akár azt is mondhatnánk, hogy fizetünk az embereknek, csak ne gyártsanak plusz műanyag vackokat. Ugyanis a végtelen gazdasági növekedés nem fenntartható véges erőforrások mellett.

Fotó: Robert Scoble, Seagate Wuxi China Factory Tour
Azt is fontos értelmezni, hogy mi az a pénz, mert jogosan merülhet fel a kérdés: oké, de ki fog ezért fizetni? Ki fogja finanszírozni az alapjövedelem költségeit? Ez egy fontos kérdés. Válasz pedig: a gépek. El is magyarázom, hogy miért: ha egy gyáros automatizál egy részleget, és elküldi az embereket, akik így munkanélkülivé válnak és lecsökkent vásárlóerővel bírnak majd, így nem lesznek képesek megvenni a terméket, amit a gyárban készít a most már automatizált rendszer. Ez egy alkalommal még megoldható probléma, de ha tömegesen elindul a trend, akkor ezek az emberek nem tudnak részt venni a gazdasági körforgásban. Tehát minek termelünk, ha alig lesz valaki, aki vásárolni tud?

Itt jön az izgalmas rész, ugyanis sok ember összetéveszti a pénzt az értékkel. Egy termék vagy szolgáltatás érték, amit a piaci viszonyok között pénzbeli értékben is mérhetünk. Tehát a pénz nem érték, hanem értékmérő. Azt méri, hogy mennyivel tartozik nekem a közösség a beadott munkámért, és mennyivel tartozom én a közösségnek a felhasznált erőforrásokért. A pénz tulajdonképpen egy könyveléstechnikai eszköz, egy információ, ami arról árulkodik, hogy ki, milyen mértékben fér hozzá a rendelkezésre álló erőforrásokhoz.

Tehát ha termelünk valamit, akkor praktikusan kell piac, ahol ezt megvásárolják. A pénzünk így a gyároshoz kerül a termékéért cserébe, de ha azt szeretnénk, hogy újra tudjanak az emberek vásárolni, akkor el kell juttatnunk hozzájuk a vásárlóerőt hordozó információt, tehát a pénzt. Praktikusan a termelésnek megfelelő mennyiségű pénzt kell a fogyasztókhoz juttatni, úgy, hogy a termelő oldal fizet adót, a fogyasztói oldal pedig negatív adózóvá válik. A negatív adó, amikor az állam fizet az állampolgároknak, úgy, hogy azért cserébe semmilyen terméket vagy szolgáltatást nem nyújtottak az emberek (az adó definíciójának a fordítottja). Tehát az FNA egy negatív adó, amin keresztül befektetünk az állampolgárokba, hogy azok hozzáférhessenek az erőforrásokhoz, és így tudják élni az életüket, tanulhassanak, vállalkozhassanak, képességeik és igényeik szerint találjanak munkát és ne csak azért, mert különben kilakoltatásra kerülnek vagy éhen halnak. Ugyanis a rossz munka még a munkanélküliségnél is egészségtelenebb.

Egy jobb és emberközpontúbb világ megteremtéséhez szükséges technológiák és erőforrások már régóta a rendelkezésünkre állnak. A munkaerőpiac átalakulása valós, a megoldást jelentő eszközök valósak, ami a változás útjában áll az fiktív. A változás legnagyobb gátja, hogy a legtöbb ember nem is mer elképzelni egy olyan világot, ahol lehetőségünk van korlátok nélkül tanulni és fejlődni, ahol az erőforrásainkat nem a végtelen gazdasági növekedésbe, hanem az emberek testi-lelki-szellemi jólétébe fektetjük. Arra várunk, hogy az emberiség „megérjen” az alapjövedelemre, miközben az alapjövedelem bevezetése indíthatja el a változást azzal, hogy az embernek végre lenne ideje és energiája a napi robot helyett megismerni önmagát és a világot, tanulni, fejlődni, testhezállóbb munkát találni egy inspirálóbb környezetben, vagy saját vállalkozást indítani. Ehhez a fejekben kell a változásnak megtörténni. A helyes hozzáállás nem a „hiszem, ha látom”, hanem a „látom, ha hiszem”.

Szerző: Tóth Gábor, Tudatos Fiatalok Közössége

A cikk nyomtatott változatban is megjelent 2017-ben a Szinapszis XIV. évfolyamának 1. számában.

Copyright 2016 SZINAPSZIS | Designed by Veethemes.com